KÖZÖSSÉGEN BELÜLI ÉRTÉKESÍTÉS ÉS BESZERZÉS

Az Európai Unió nemcsak Európa térképét rajzolta át, de újra értelmezte a külkereskedelem fogalmát is: az egységes piacon új tartalmat kapott az export és az import is.

Két tagállam üzletembereinek ügyletkötése többé nem külkereskedelem, azaz nem tekinthető exportnak, ha termékeinket Olaszországban értékesítjük, és nem importálunk, ha Hollandiában árut vásárolunk. Hivatalosan „közösségi eladás” (közösségen belüli értékesítés) az egyik és „közösségi vásárlás” (közösségen belüli beszerzés) a másik tevékenység.

Bár a napi szóhasználatban sem az üzleti világ, sem a Bizottság egyes dokumentumai nem tudtak még elszakadni a tradicionális export-import fogalmaktól, EU-szerte a külkereskedelem, külkereskedelmi ügylet, export vagy import fogalmak hivatalosan csak akkor értelmezhetők, ha a nemzetközi ügylet egyik résztvevője unión kívüli ország természetes vagy jogi személye.

A változás nemcsak elnevezésbeli, az az integráció lényegéből fakad. A belső piaci áru- és szolgáltatáskereskedelem akadálymentességét a Szerződés mellett uniós jogszabályok biztosítják, és a Bizottság, valamint az Európai Bíróság gondoskodik arról, hogy ezeket a szabadságjogokat a tagállamok ne korlátozhassák.

Tudnunk kell ugyanakkor, hogy a Szerződés a mentességek öt csoportját megkülönböztetve lehetőséget ad a tagállamoknak arra, hogy szükség esetén más tagállamok áruinak behozatalát korlátozhassák. Ilyen jogcím lehet a közerkölcs; a közrend és közbiztonság; az emberek, állatok életének, egészségének védelme, valamint a növények védelme; a művészeti, történelmi vagy régészeti értékű nemzeti kincsek megóvása; az iparjogvédelem és a kereskedelmi tulajdon védelme.)

A tagállamok külkereskedelmének és belső kereskedelmének (közösségen belüli értékesítés/beszerzés) megkülönböztetése megjelenik az EU nemzetközi kereskedelmi statisztikái összeállításának mikéntjében is. Az Eurostat által készített „igazi” külkereskedelmi statisztika az ún. EXTRASTAT, amely az unió külső vámhatárát átlépő árumozgásokból készülő vámstatisztikák alapján regisztrálja a tagállamok harmadik országokkal megvalósuló külkereskedelmi forgalmát.

A belső kereskedelmet az ugyancsak az Eurostat által készített ún. INTRASTAT követi nyomon, a vállalkozások önkéntes adatszolgáltatásai (ún. INTRASTAT-jelentései) alapján. Az Intrastat adatszolgáltatói azon közösségi adószámmal rendelkező vállalkozások, amelyek más tagállamokból terméket hoznak be (közösségi vásárlás) vagy oda terméket visznek ki (közösségi értékesítés).

Uniós rendelet szerint azonban csak akkor kell a vállalkozásoknak belső kereskedelmükről adatokat szolgáltatniuk, ha 12 havi „EU-beérkezéseik” vagy „EU-kiszállításaik” meghaladják azt az adatszolgáltatási (asszimilációs) küszöbértéket, amelyet a tagállamok statisztikai hivatalai évente meghatároznak. Az Intrastat adatszolgáltatást havonta egyszer kell teljesíteni a nemzeti statisztikai hivatalok felé, az adott hónap összes belső kereskedelmi ügyletéről. Az adatszolgáltatás határideje a tárgyhót követő hónap 15-e.

Az EU-tagállamok belső kereskedelemre és külkereskedelemre elhatárolódó nemzetközi kereskedelme sajátos helyzetet teremt két vonatkozásban is. Az egyik: a tradicionális nemzetközi kereskedelmi know-how ismeretére (a külkereskedelem-technikai ismeretekre) a belső kereskedelemben is ugyanolyan szükségünk van, mint a harmadik országokkal megvalósuló külkereskedelmünknél (pl. INCOTERMS záradékok, akkreditív és más fizetési technikák).

A másik: miközben a belső piac szabályozott üzleti környezete uniós jogszabályok révén egységesül, a tagállamok között erőteljesek és változatlanul fennmaradnak a kulturális különbségek az üzletemberi mentalitást, az üzleti kommunikációt, a fogyasztói igényeket és a vásárlási szokásokat illetően. A belső kereskedelem marketingkörnyezete ezért messze nem egységes, a jogi környezet egységesülése ellenére sem.