VÁMTARIFA / VÁMTARIFASZÁM

Az államok a vámokra vonatkozó intézkedéseiket vámjogszabályokban, vámtarifában és származási szabályokban foglalják össze. A vámtarifák áttekinthetőségét befolyásolja, miként sorolják fel az egyes államok a megvámolandó (és a vámmentes) árukat, alkalmaznak-e megkülönböztetéseket származási országok szerint, az áru milyen jellemzőjére és mekkora vámot vetnek ki.

Kereskedelmi vámtarifájuk felépítésénél az egyes államok (mintegy 200 állam) segítségül hívják a WCO (Vám Világszervezet) ún. Harmonizált árubesorolási rendszerét (Harmonized System – HS), amely a világkereskedelemben részes árukat 21 áruosztályba sorolja, azon belül 6 számjegyig további bontásokat alkalmazva. A vámtarifa árubesorolási rendjét az állati, növényi és ásványi anyagok és az azokból előállított termékek logikai sorrendisége adja. A HS olyan közös nyelv, amely lehetőséget kínál az egyes államok vámtarifáiban való eligazodásban.

Megkülönböztethetünk egy- vagy többhasábos (oszlopos) vámtarifákat. A kereskedelmi vámtarifa egyhasábos, ha egy állam ugyanazon árura nem kíván különböző mértékű vámokat alkalmazni származási ország szerint. A gyakorlatban jórészt többhasábos vámtarifákkal találkozhatunk, az egyes államok származási országok szerint – az érvényben lévő kereskedelmi szerződéseik, illetve WTO-tagságuk alapján – differenciált vámokat alkalmaznak (pl. preferenciális vámok, a legnagyobb kedvezmény elve szerinti vámok, maximális vámok).

A megvámolás mikéntjét tekintve találkozhatunk értékvámokkal (%-ban meghatározott), specifikus vámokkal (az áru jellemző mértékegységét vámolják) és kombinált vámokkal. Ezek lehetnek vagylagosak (pl. % vagy tonna) és lehetnek kumuláltak (% és tonna). Értékvám esetében a nemzeti vámjogszabályok rögzítik, hogy az áru melyik értéke képezi a megvámolás alapját, az ún. vámértéket. (A nemzetközi kereskedelemben a szerződésekben kikötött INCOTERMS záradék függvényében az árunak számos különböző vételára lehet, ezt módosíthatja további fuvarköltség és/vagy kereskedelmi képviselői jutalék.) A legtöbb állam a WTO Vámérték egyezményét veszi alapul.

Ha árut importálunk, a hazai kereskedelmi vámtarifát (esetünkben az EU vámtarifáját) hívjuk segítségül a vámterhek kiszámításához, exportunknál pedig a célország kereskedelmi vámtarifája tájékoztat a termékünket terhelő vámról. Nagyon fontos, hogy mindezeket az információkat soha ne az ügyletkötést követően szerezzük be, hanem az ajánlati ár kialakítása előtt (exportnál) vagy az áralku megkezdése előtt (importnál). (Nem mellékesen van olyan INCOTERMS záradék is, ahol az exportőr a vámügyintézés mellett magára vállalja a vevő országában esedékes importvám kifizetését is.)

Az Európai Unió vámtarifája annyira bonyolult, hogy az csak elektronikus formában kezelhető: ez az unió ún. elektronikus használati vámtarifája, a TARIC (TARif Intégré de la Communauté), amelynek árubesorolási rendszere, ún. Kombinált Nómenklatúrája (KN) a WCO harmonizált rendszerére épül, kiegészülve további albontásokkal.

Az EU-vámtarifaszám felépítése: a HS hatjegyű bontását kiegészítő további két szám a KN szerint meghatározott alszám, amelyet kiegészít további két számjegyű bontás (TARIC alszám), így egy TARIC kód minimálisan tíz számjegyből áll.

Ez a beépített uniós kereskedelempolitikai (pl. importengedély vagy importmegfigyelés szükséges) és a nemzeti intézkedéseket figyelembe véve (pl. áfa mértéke, jövedéki adó) tovább bontható, összesen 22 számjegyig (ebből az utolsó négy nemzeti intézkedéseket fed).

Az EU többnyire értékvámokat alkalmaz, de szép számmal találunk specifikus vámokat is. A származási országok szerinti megkülönböztetés részben az unió származási szabályain alapul, részben az EU számos kétoldalú vagy regionális (különféle elnevezésű) kereskedelmi megállapodása tartalmától és a GATT/WTO ún. Általános Preferencia Rendszerétől (General System of Preferences – GSP) függ.