VISSZATÉRÍTENDŐ TÁMOGATÁS

Míg korábban az állami (EU-s) támogatások szinte kizárólag vissza nem térítendő támogatás formájában voltak elérhetők, addig mára egyre nagyobb teret nyernek a kedvezményes feltételekkel kínált, ám visszatérítendő források vagy ezek kombinációi.

Az állami (EU-s) támogatások között a vissza nem térítendő támogatások mellett különféle kölcsönök, garanciák és tőkefinanszírozás is elérhetők a vállalkozások számára. Visszatérítendő támogatás alatt általában a kedvezményes feltételekkel, ezen belül igen gyakran a piacinál jelentősen kedvezőbb kamatozással kínált kölcsönlehetőségeket értjük.

A felvehető összeg és a futamidő tekintetében a kedvezményes konstrukciók minden igényt ki tudnak elégíteni: a pár százezer forintos projektektől kezdve a többmilliárdos beruházásokig, 1-től 15 évig terjedő futamidővel bezárólag mindenféle igényre van megoldás.

Milyen elemekből áll össze ezeknek az ügyleteknek a kedvezményes volta?

Olcsóbb forrás:
• a kamathoz a legtöbbször állami kamattámogatás kapcsolódik, s ezáltal a ténylegesen fizetendő kamat jelentősen kedvezőbb, mint az ún. piaci feltételekkel kínált kölcsönök esetében. Van példa 0%-os éves kamat mellett felvehető hitelre is.
• az egyéb banki díjak a konstrukciók kedvezményes feltételei okán sok esetben jelentős korlátozás alá esnek. Olyan konstrukció is elérhető, ahol egyáltalán nem kerülnek egyéb díjak felszámításra.

Kedvezőbb fedezeti elvárások:
• a legtöbb kedvezményes konstrukcióhoz lehetséges biztosítékként hitelgaranciát igénybe venni. Ez egyrészt jelentősen könnyíti a fedezethiányos vállalkozások hitelfelvételét. Másrészt jóllehet, a hitelgaranciának mindig van díja, azaz költséget jelent a hitelfelvevő vállalkozás számára, azonban ehhez is elérhető állami díjtámogatás.

Lényeges körülmény, hogy ezeknél a konstrukcióknál állami támogatásnak minősül a piacinál alacsonyabb kamat, valamint a hitelgarancia-szervezet által állami viszongaranciával, illetve díjtámogatással biztosított kezességvállalás.

A támogatásokra vonatkozó EU-s szabályok előírják, hogy egy-egy projekt vagy egy-egy vállalkozás milyen mértékű támogatásban részesülhet. Ha egy kölcsönügylet kapcsán a vállalkozás túllépné a megengedett határt, úgy kell módosítani a felveendő hitel paramétereit (pl. a kölcsön összegét), hogy annak támogatástartalma a határ alá csökkenjen.

Sajátos lehetőséget jelentenek az ún. kombináltan igénybe vehető támogatási lehetőségek: ezek ugyanazon projekthez egyszerre kínálnak vissza nem térítendő támogatást és kedvezményes kamatozású kölcsönt.
Ezeknél előírás a vissza nem térítendő támogatás és a kölcsön egyidejű igénybevétele, illetve a kölcsön összege meg kell, hogy haladja a támogatás összegét. Ezekre az ügyletekre is igaz, hogy a támogatásintenzitás soha nem lehet 100%-os, azaz mindig szükség van saját forrás bevonására is egy-egy projekt megvalósításához.

 Utoljára szerkesztve: 2020. március 29

KAPCSOLÓDÓ FOGALMAK

kapcsolódó dossziék

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekinthetők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti vagy jogi tanácsadásnak. Az itt szereplő információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogkövetkezményért a kiadó felelősséget nem vállal.

Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége, a megfelelő szakértőkhöz! Ha az oldalon aktualitását vesztett, hibás információt találna, kérjük, jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu.