MARKETINGTERV

A marketingterv annak alapos bemutatása, hogy kikhez akarjuk eljuttatni termékünket vagy szolgáltatásunkat, honnan fognak ők tudni a termékről, mitől lesz az vonzó számukra és hogyan juttatjuk el azt hozzájuk, ha megveszik.

A marketingterv arra való, hogy végiggondoljuk, hogyan juttassuk el a termékünkről szóló információt és magát a terméket a vevőkörünknek.

Ha kellő gonddal és odafigyeléssel végeztük el a piackutatással kapcsolatos feladatokat, akkor van egy részletes képünk arról, hogy mit kínálnak és mit mondanak a termékükről azok, akik a mienkhez hasonló, azzal bármilyen értelemben helyettesíthető terméket vagy szolgáltatást árulnak. Ez az a pont, amikor le kell ülni, és meg kell fogalmazni magunknak, hogy mi az, amiben portékánk más, jobb, különb, mint a többi. Mostantól ugyanis beszélni kell a termékről, és immár nem a befektetőknek meg a hitelezőknek, hanem azoknak, akiknek a pénzét szeretnénk megkapni azért, amit nekik nyújtunk: a vásárlóinknak.

A „Miért más?” kérdésre teljesen legitim válasz az is, hogy azért, mert olcsó, de általában ennél többet akarunk elérni, magasabb árat, nagyobb haszonkulcsot (a bekerülési költség és az eladási ár különbsége), sok és elkötelezett vevőt. Hogy a terméke mássága miben áll, azt kinek-kinek magának kell eldöntenie, de legalább a magunk számára pontosan körül kell írnunk ahhoz, hogy sikeresek legyünk. Ennek a másságnak a jó megfogalmazása a márkaötlet.

Ezt a másságot aztán egy csomó nyelvre le kell fordítanunk. Nem arról van szó, hogy angolul vagy oroszul is le kell írnunk, hanem arról, hogy a vevők nemcsak a szóból értenek. Választásaikat meghatározza az is, hogy a termék milyen más termékekkel szerepel egy polcon, milyen környezetben, hogyan csomagolva, milyen a designje, mennyi garanciát vállalunk rá, milyen támogatást nyújtunk mellé, hogyan kommunikáljuk, azaz reklámozzuk, milyen PR tevékenységgel támogatjuk.

A marketingtervben azt kell leírni, hogyan fogják ezek a tényezők egytől egyig mind a termék márkaötletét sugározni. Bárhol is találkozzon szembe a potenciális vevő a termékkel, mindig ugyanannak kell eszébe jutnia róla, mert ha az őt érő különböző ingerek, különböző nyelveken megfogalmazott információk eltérnek egymástól, akkor megzavarodik, nem tudja, mit gondoljon, melyik információ igaz. Ez a bizonytalanság oda vezet, hogy elfordul a portékától, és választ valami mást, amiben hinni tud.

Ha mindezzel megvagyunk, akkor máris megvan az úgynevezett marketingmix, azaz most már tudjuk, hogy mit kinek és milyen üzenettel akarunk eladni. Most már „csak” hozzá kell rendelni ehhez a gyártást és a logisztikát. Kell, hogy legyen egy tervünk arra, hogy fizikailag hol és hogyan jutnak hozzá a vevők a termékhez vagy szolgáltatáshoz, ki és mikor fogja azt oda juttatni, mennyit fogunk eladni belőle jobb vagy rosszabb esetben, mit teszünk elsöprő siker esetén, hogy az újabb és újabb igényeket ki tudjuk elégíteni.

Amikor ezeket összegyúrjuk, egymás mellé rendeljük, és várható költségeket rendelünk hozzájuk, akkor lesz kész a marketingtervünk. Nem szabad meglepődni, ha a terv végén egy szabad szemmel is jól látható összeg szerepel, a marketingköltségek manapság a termékek árának 30-40 százalékára, vagy akár ennél is nagyobb részére rúghatnak, ami átvezet az üzleti tervezés másik fontos eleméhez, a pénzügyi terv elkészítéséhez.

 Utoljára szerkesztve: 2020. március 28

KAPCSOLÓDÓ FOGALMAK

kapcsolódó dossziék

Oldalunk célja a tájékoztatás. Minden tartalmat a legnagyobb gondossággal állítottunk össze és rendszeresen ellenőrzünk, az itt szereplő információk azonban nem tekinthetők konkrét helyzetekre vonatkozó üzleti vagy jogi tanácsadásnak. Az itt szereplő információk alkalmazásából fakadó bármilyen jogkövetkezményért a kiadó felelősséget nem vállal.

Hivatalos állásfoglalásért mindig forduljon az illetékes hivatalhoz, ha tanácsadásra van szüksége, a megfelelő szakértőkhöz! Ha az oldalon aktualitását vesztett, hibás információt találna, kérjük, jelezze nekünk: hibabejelentes@startupguide.hu.